Enyém a felelősség!

 

Üdvözöllek benneteket! 

Nehezen telnek a percek egy ilyen hétvégén. Ma úgy érzem, hogy egy kicsit hátba böktek a fiúk, ezért aztán majd meg is kapják a magukét az öltözőben is… Az első szó azonban a szurkolóké, akik szép számmal kísérték el a csapatot – ezúttal is… 

Mert tulajdonképpen mi történt? Az, amit vártunk, az, amire készültünk… Az egész hét arról szólt, hogy feltérképeztük a Honvéd játékrendszerét, taktikáját, futballistáit, mindenét. Még arra is figyeltünk, hogy erős széllel kell kalkulálunk. Megvoltak a Kispest gyengéi: a védelme darabos, a széleken könnyen zavarba hozható. Defenzív alapfelállással számoltunk, tudtuk, hogy nem rontanak nekünk. A 4-2-3-1-es felállásuk sem okozhatott meglepetést. Pontosan tisztában voltunk azzal is, hogy a pontrúgások döntőek lesznek ezen a meccsen, ennek megfelelően gyúrtuk a támadó- és a védekező-szituációkat is. 

Mindent átrágtunk, megvoltak a rögzített szituációknál a párok, az öltözőben kiraktuk a falra a pontos leosztást. Megbeszéltük, hogy nincs “vendég-fóbiánk”, tehát ugyanazt az agresszív játékot kértük a srácoktól, amelyet itthon megszokhattak a drukkerek. 

Elkezdődött a meccs, fújt a szél, ahogy vártuk, fellált a Kispest, ahogy vártuk, és elkezdtünk úgy támadni, ahogy vártuk. 35 percig működött minden, volt helyzete Branislavnak, Cucu kapufát rúgott, 60-40 százalékban birtokoltuk a labdát, agresszívak voltunk, bontogattuk őket a széleken. Aztán jött a rövidzárlat, és ami nagyon fáj, hogy ettől a minutumtól kezdve tulajdonképpen el is dőlt a meccs… 

Egy dolgot beszéltünk meg a tavasz elején: kötöttünk egy szövetséget a srácokkal, hogy a hátralévő 14 mérkőzésen egy tényezőben nem nőhet fölénk senki, méghozzá az akaratban! És ez a legfájóbb, vagy pontosabban a legnagyobb kérdőjel bennem, hogy ezúttal a Kispest a 36. perctől fölénk nőtt. Nem kicsit… Ezt nyilván szóvá is teszem majd az első edzésen az öltözőben, szerintem meg tudjuk beszélni a dolgot. 

A csapatomban sok nyerni akaró futballista van, de sajnos kevés a nyerni tudó. Ez annyit jelent, hogy egy hiba után nem kell feltétlenül összecsuklani, menni kell tovább becsülettel. Annyit tudok mondani, hogy ha tegnap hat Halmosi Cucunk van, akkor megverjük a Honvédot! 

Dekoncentráció? Figyelmetlenség? Rövidzárlat? Ezekre a kérdésekre kell választ találnom… De azért egy tuti: megdorgálom őket, mert lehet rosszul futballozni, de takarékon, keveset futva nem. És tegnap többen igencsak langyosan tették oda magukat… És akkor még finom voltam. 

A felelősség azonban az enyém, mert nem csak a győzelmek után kell a fiúk szemébe nézni, hanem ilyenkor is. 

Lassan telnek a percek, nem jók ezek a hétvégék. De előre kell tekintenünk, hiszen mi azért dolgozunk, hogy a szezon végén a vonal felett végezzünk. És megcsináljuk! Mert hiszek a csaptomban! 

Most lépek, Hajrá Hali!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.