Kik a riválisaink?

Üdvözöllek benneteket!

Öt fordulóval a vége előtt azon töprengtem, hogy vajon kik is lehetnek a végjátékban az igazi riválisaink… Persze, nem tettünk le arról, hogy előzzünk, mert igen is, benne van a pakliban, hogy feljebb jövünk a tabellán, ám elsődleges célunk ideérkezésem óta a bent maradás kivívása.

Nehéz sorozaton vagyunk túl, hiszen nagyon mélyről kellett felállnunk. Az ősz végétől kezdve jó szériát futunk, de ennek ellenére még nem nyugodhatunk meg, hiszen még nem húzták meg a vonalat. A két legnagyobb ellenfelünk a Siófok és az MTK, ez látszik most.  A fővárosiakkal szemben hat, a Balaton-partiakkal szemben három pont a fórunk, tehát a legfontosabb az, hogy a sorsunk a saját kezünkben van! Ezt nem győzöm nyomatékosítani a fiúkban! Sőt, továbbmegyek, azt akarom, hogy az utolsó két fordulóban már ne kelljen izgulnunk, hiszen két motivált együttessel kerülünk szembe: a dobogóért küzdő Fradival és Lokival.

A helyzetünk jelen pillanatban nem rózsás, körülbelül tizenhat verzió van a fejemben a Siófok elleni kezdőcsapatot illetően. Őszinte leszek, még nem tudom, hogy kiket küldök pályára. Hála a keddi sporinak, no és magunknak, soha nem látott összetételben kell megküzdenünk egyik legnagyobb riválisunk otthonában.

De bízom a fiúkban, hiszen eddig is odatették magukat rendesen!

Kivívjuk a bent maradást!

Most lépnem kell.

Hajrá Hali!

Megfejteni a zavaros 15 perc titkát…

 

Üdvözöllek benneteket! 

Nagyot hajráztak a srácok Győrben, bebizonyították, hogy nem lehet őket leírni, még ha hátrányba is kerülnek idegenben. 

Nem volt egy egyszerű meccs… Szerintem az első félidővel nem volt probléma, már mint olyan értelemben, hogy kontrolláltuk a játékot, és bár igazi ziccerünk nem volt, átlövésekkel azért próbálkoztunk. De a Győr – egy megingástól eltekintve – nem rúgott kapura, szóval, nem éreztem, hogy baj lehet. 

A szünetben láttam az arcokat, motiváltak voltak a fiúk, én egy kicsit felpaprikáztam őket. Erre kimentek a srácok, és egy olyan negyed órát produkáltak, amelyre egyszerűen nem találok magyarázatot. Deffenzívebbek lettünk, elkövettünk borzalmas védekezési hibákat, és igen, a találkozónak ebben a periódusában megrogyaszthatott volna minket az ETO. 

Ekkor igyekeztem összerázni a srácokat, többeknek szóltam, hogy menjenek feljebb, vállaljuk be a bátrabb játékot, és szerencsére a srácokban ezúttal volt tűz, akarás, megalkuvás nélkül mentek előre, és ennek meg is lett az eredménye. Persze, megint kellett Kenő zsenialitása, de bejött az a húzás is, hogy Korót feltoltam centerbe. 

Nagyon büszke vagyok a csapatomra! És a szurkolókra is, akik megint szép számmal elkísértek minket. Megérdemeltük a pontot, hiszen idegenben, kétgólos hátrányból egalizáltuk az eredményt. 

Az persze egy másik kérdés, hogy mielőbb meg kell fejtenem a zavaros 15 perc titkát… 

De most nem kesergünk, egy rivális otthonából hoztunk el egy pontot. 

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! 

Hajrá Hali!

Tibiért is játszottunk!

Üdvözöllek benneteket!

Amellett, hogy melós hetünk volt, egy haláleset is rányomta a bélyegét a felkészülésünkre. Székely Tibi kollégám és barátom elveszítette édesapját… Tibi sokkal több annál, mint egy kolléga, vagy pályaedző. A legjobb barátom. Ott voltam a temetésen, és még meccs előtt, mikor leültünk a kispadra, megbeszéltük, hogy ez a sok ezer ember, a játékosok, az egész klub az édesapja emléke előtt tiszteleg.

A srácoknak jót tett a múlt heti elbeszélgetés, mert végre megint azt a Halit láttam, amelyik “megdöglik” a pontokért. Nem volt üresjárat, és bár hibák becsúsztak ugyan, nem lehet egy rossz szavam sem, hiszen a második félidőben bizony a bajnokcsapat fölé kerekedtünk.

És itt térnék ki a srácokban lévő emberségre: Cucu a vezető góljánál rohant mint az őrült Tibihez! Itt is megmutatkozott, hogy melyik a Haladás igazi arca! Nem, nem a Kispest elleni, hanem amit megszokhattak hónapok óta a drukkerek.

És, ha már a szurkolók is szóba kerültek: fantasztikusak voltak, hiszen egálnál is űzték hajtották a gárdát! Nem volt náluk sem üresjárat. És a végén? Nem, nem szereplésvágyból mentem ki a B-közép elé, hanem köszönetet nyilvánítani, és nem a saját, hanem a csapatom nevében. Mert a tegnapi sikerben a cseréktől a szakmai stábon keresztül mindenki benne volt. Ez Szombathely diadala volt!

És le a kalappal dr. Mezey Gyuri bácsi előtt is, aki nagyon korrekt volt a lefújás után. Egyszerűen elismerte, hogy a Hali ma jobban futballozott.

De azért nem volt hurrá-hangulat az öltözőben, hiszen csak csatát nyertünk, és ezt tudják a fiúk is. De hiszek bennük, különben nem is csinálnám a munkám! Aztán ha meghúzták a vonalat, akkor majd bulizhatunk egy hatalmasat, persze veletek együtt!

Most lépnem kell, da a héten még jelentkezem!

Hajrá Hali!

Melós hét volt…

Üdvözöllek benneteket!

Amióta Szombathelyen vagyok, ennyit még nem melóztunk a fiúkkal. Nem a fizikai terhelésen volt a hangsúly, hanem inkább a mentális ügyeket rágtuk át rendesen…

Az első edzésen vagy másfél órát beszélgettünk az öltözőben, pontosabban én jártattam a számat. Igen, voltak indulatosabb részei is a monológomnak, de úgy éreztem, hogy a kispesti 60 perc mellett nem mehetek el szó nélkül… Azt gondolom, a lelki fröccs nem múlt el nyomtalanul, hiszen a fiúk csodásan dolgoztak a héten. Most aztán bebizonyíthatják, hogy nemcsak “edzés-menők”, hanem élesben is oda tudják magukat tenni rendesen.

Ami fájt, hogy rosszul lehet futballozni, de futás nélkül nem. 11 emberemből 10-zel elégedetlen voltam. Mentálisan igyekeztem felrázni a társaságot. Rengeteget gyakoroltunk emellett a Vidi elleni meccsre, a rögzített szituációkat, a védekezést és a támadást egyaránt. Tudjuk, hogyan lehet megverni a Fehérvárt, ám nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a bajnokság legjob csapata ellen kell pályára lépnünk.

Mi a recept? Szerintem a legfontosabb, hogy nagyon agresszívek legyünk, erőltessük a párharcokat, és nyerjük is meg azoknak a zömét. Mind fizikálisan, mind mentálisan rengeteget melóztunk, a srácok odatették magukat ezerrel. Sokat beszélgettünk, mindannyian átérezték annak a felelősségét, hogy nem lenne jó érzés jövőre kevesebb pénzért mondjuk a Szigetszentmiklós ellen futballozni… Annyit kértem tőlük végül, hogy mindannyian szakadjanak meg azért, hogy viselhetik a Haladás mezét!

A próbákkal nem volt probléma, ám vasárnap lesz majd a fellépés. Nem szabad tartanunk a Viditől, én hiszek a csapatomban! Nincs verhetetlen csapat, becsülettel feltérképeztük a piros-kékeket, remélem, hogy a fiúk visszaadják majd azt, amit kértem tőlük.

Most lépek, aztán remélem, hogy vasárnap este 8 körül már megint sokkal jobb kedvünk lesz mindannyiunknak.

Hajrá Hali!

Enyém a felelősség!

 

Üdvözöllek benneteket! 

Nehezen telnek a percek egy ilyen hétvégén. Ma úgy érzem, hogy egy kicsit hátba böktek a fiúk, ezért aztán majd meg is kapják a magukét az öltözőben is… Az első szó azonban a szurkolóké, akik szép számmal kísérték el a csapatot – ezúttal is… 

Mert tulajdonképpen mi történt? Az, amit vártunk, az, amire készültünk… Az egész hét arról szólt, hogy feltérképeztük a Honvéd játékrendszerét, taktikáját, futballistáit, mindenét. Még arra is figyeltünk, hogy erős széllel kell kalkulálunk. Megvoltak a Kispest gyengéi: a védelme darabos, a széleken könnyen zavarba hozható. Defenzív alapfelállással számoltunk, tudtuk, hogy nem rontanak nekünk. A 4-2-3-1-es felállásuk sem okozhatott meglepetést. Pontosan tisztában voltunk azzal is, hogy a pontrúgások döntőek lesznek ezen a meccsen, ennek megfelelően gyúrtuk a támadó- és a védekező-szituációkat is. 

Mindent átrágtunk, megvoltak a rögzített szituációknál a párok, az öltözőben kiraktuk a falra a pontos leosztást. Megbeszéltük, hogy nincs “vendég-fóbiánk”, tehát ugyanazt az agresszív játékot kértük a srácoktól, amelyet itthon megszokhattak a drukkerek. 

Elkezdődött a meccs, fújt a szél, ahogy vártuk, fellált a Kispest, ahogy vártuk, és elkezdtünk úgy támadni, ahogy vártuk. 35 percig működött minden, volt helyzete Branislavnak, Cucu kapufát rúgott, 60-40 százalékban birtokoltuk a labdát, agresszívak voltunk, bontogattuk őket a széleken. Aztán jött a rövidzárlat, és ami nagyon fáj, hogy ettől a minutumtól kezdve tulajdonképpen el is dőlt a meccs… 

Egy dolgot beszéltünk meg a tavasz elején: kötöttünk egy szövetséget a srácokkal, hogy a hátralévő 14 mérkőzésen egy tényezőben nem nőhet fölénk senki, méghozzá az akaratban! És ez a legfájóbb, vagy pontosabban a legnagyobb kérdőjel bennem, hogy ezúttal a Kispest a 36. perctől fölénk nőtt. Nem kicsit… Ezt nyilván szóvá is teszem majd az első edzésen az öltözőben, szerintem meg tudjuk beszélni a dolgot. 

A csapatomban sok nyerni akaró futballista van, de sajnos kevés a nyerni tudó. Ez annyit jelent, hogy egy hiba után nem kell feltétlenül összecsuklani, menni kell tovább becsülettel. Annyit tudok mondani, hogy ha tegnap hat Halmosi Cucunk van, akkor megverjük a Honvédot! 

Dekoncentráció? Figyelmetlenség? Rövidzárlat? Ezekre a kérdésekre kell választ találnom… De azért egy tuti: megdorgálom őket, mert lehet rosszul futballozni, de takarékon, keveset futva nem. És tegnap többen igencsak langyosan tették oda magukat… És akkor még finom voltam. 

A felelősség azonban az enyém, mert nem csak a győzelmek után kell a fiúk szemébe nézni, hanem ilyenkor is. 

Lassan telnek a percek, nem jók ezek a hétvégék. De előre kell tekintenünk, hiszen mi azért dolgozunk, hogy a szezon végén a vonal felett végezzünk. És megcsináljuk! Mert hiszek a csaptomban! 

Most lépek, Hajrá Hali!

Mit csinál egy futball edző?

 

Üdvözöllek benneteket! 

Ma kevésbé “futballozok”, bár, ha végigolvassátok a bejegyzésemet, akkor azért mégis megcáfolom magam. 

A minap kérdezték tőlem a városban, hogy vajon miként élek itt messze az otthonomtól. Erre mit mondhat az ember? Azt vágtam rá, hogy kiválóan! Bár azért azt túlzás lenne állítani, hogy változatosak a napjaim… 

Hétfőn jövök vissza a csapathoz, és ettől a pillanattól kezdve szinte végig a pályán vagyok. Nem, nem azért, mert egy munkamániás pacák lennék, hanem azért, mert sok feladat köt ide. 

A délelőtti tréning után a szakmai stáb tagjaival ütjük el az időt, majd megrendelem a kajámat. Itt eszem a pályán, az irodámban, Zsuzsi néni pedig gondoskodik rólam: hozza a kávét, rendet rak utánam, sokkal több ő, mint egy szertáros! A délutáni foglalkozás előtt összeírom a napi edzésprogramot, vagy ha taktikai megbeszélés van, akkor dvd-t nézünk előbb a stáb tagjaival, majd a fiúkkal. 

A meccs napon délelőtt Székely Tibi barátommal rituális szertartásként zajlik. Pontban fél tízkor érkezünk ki, ezt követően megkapjuk a kávénkat Zsuzsa nénitől, és a készülékben már ott vár ránk az aktuális ellenfél utolsó meccsének dvd-felvétele. Ezt szételemezzük, én mondom a magamét, Tibi pedig jegyzetel… 

Szóval, reggel 8-ra jövök, este nyolc kilenckor megyek haza a pályáról. Leszámítva a csütörtököt, amikor haza tudok tépni a családhoz. 

Nem ideális állapot ez, tudom, olykor aggódnak is értem. Este, amikor beszélünk, csak nevetnek rajtam, hogy “Apa 12 órát tölt a stadionban, aztán hazamegy, majd focit néz a tévében”… Gyakran megkapom, hogy miért bámulok inkább valami filmet, vagy mondjuk mesét… Bár azt azért otthon szoktam a kicsivel… 

Na, így él egy futball edző, akinek 250 kilométerre lakik a családja. 

De Szombathelyt megszerettem, megértem az ittenieket, amikor mindig szeretettel beszélnek a városukról. Jó itt lenni, tényleg. 

Most megyek, mert vár a délutáni kávé, Zsuzsi néni által szervírozva 🙂 

Hajrá Hali!