Fegyelmi tárgyalás tartása iránti kérelem

Ide klikkelve letölthető a beadvány, amellyel Aczél Zoltán fordult az MLSZ-hez.

Valószínűleg még nem volt MLSZ eljárás

Közlemény

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Aczél Zoltán sportszakmai tevékenységének felfüggesztéséről az MLSZ Fegyelmi Bizottsága valószínűleg még nem folytatott le eljárást. A Szövetség Fegyelmi Szabályzatának 32. § (2) bekezdése ugyanis lehetővé teszi, hogy már a fegyelmi eljárást elrendelő határozatban felfüggeszthető legyen a sportszakember sporttevékenységének a folytatása. Így feltételezhető, hogy az arra jogosult (pl. az MLSZ elnöksége, elnöke, főtitkára, Fegyelmi Felügyelő Testülete, Fegyelmi Bizottsága) a fegyelmi eljárás lefolytatását indítványozta, mely indítvány alapján a fegyelmi bizottság elnöke elrendelte azt. Az erről szóló határozatában pedig egyben felfüggesztette Aczél Zoltán szakmai tevékenységének folytatását.

A bizottság elnökének az eljárás megindításáról 5 napon belül értesítenie kell az eljárás alá vont személyt.

Egy esetleges fegyelmi eljárás lefolytatása és elsőfokú határozat meghozatala egyébként ellentétes lenne az MLSZ szabályozásával, hiszen így az MLSZ maga sértette volna meg több ponton saját szabályzatát, az értesítési és egyéb garanciális szabályok figyelmen kívül hagyásával.

A Bizottság a Szabályzat értelmében dönthetne úgy is, hogy az eljárás lefolytatását a folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti. A fegyelmi tárgyalást legkésőbb az eljárás elrendeléséről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül meg kell tartani.

Rendkívül sérelmes, hogy az MLSZ előbb tájékoztatta a fegyelmi eljárás elrendeléséről a sajtót, mint magát az érintettet. Az pedig, hogy az MLSZ szóvivője olyan látszatot kelt, mintha elsőfokú fegyelmi döntés született volna Aczél Zoltánnal szemben, jogsértő.

Itt üzenhet Aczél Zoltánnak!

Ezt a felületet azért hoztuk létre, hogy azok a szurkolók, akik azt szeretnék, hogy Aczél Zoltán maradjon a Haladás edzője, elmondhassák véleményüket.

A blog szerkesztői

A fellebbezés

Aczél Zoltán kérésére közzétesszük azt a fellebezést, amit elbírálva döntött úgy a Fővárosi Bíróság, hogy szabadlábra helyezi a trénert. Klikk!

Indítványok pro és kontra

Kedves Olvasók!

Aczél Zoltán kérésére öt dokumentumot is nyílvánosságra hozunk itt, a futballedző blogján.

1. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványa – Klikk!

2. Dr. Czeglédy Csaba (Aczél Zoltán ügyvédje) indítványa – Klikk!

3. Táblázat, melyben a Siófok csapatának összeállítása szerepel, fordulóról fordulóra – Klikk!

4. Táblázat a bajnokság állásáról a ZTE-Siófok meccs előtt – Klikk!

5. Az MLSZ versenyszabályzata - Klikk!

Sajtóközlemény – Az Aczél ügy

Aczél Zoltán évtizedek óta aktív szereplője honi labdarúgásunknak: futballistaként, edzőként, a szövetségi kapitány segítőjeként, majd szakvezetőként dolgozik Magyarországon. Soha fel sem vetődött vele kapcsolatban a sportszerűtlenség – erről kollégái, a játékvezetők, a sportvezetők, a média képviselői és a játékosok is többször tanúbizonyságot tettek.

Aztán két futballista mégis úgy határozott, hogy Aczél Zoltánt belekeveri egy olyan „kabátlopási” ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni. A vád szerint Aczél Zoltán is tudott, sőt aktív résztvevője volt annak, hogy a Siófok ne jusson be a Magyar Kupa fináléjába, illetve, hogy essen ki a honi élvonalból.

A futballhoz kicsit is értő emberek egyöntetűen úgy vélekednek, hogy a „bundához” legkevésbé kell beavatni a vezetőedzőt; sőt, az inkább csak növeli a rizikófaktort. Ugyancsak elhangzott a hatóság részéről, hogy Aczél Zoltán speciális (vesztes) összeállításban küldte pályára együttesét a ZTE, illetve a Kispest elleni összecsapásokon. Ez egyszerűen nem igaz, hiszen a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB/I-es meccseken Aczél Zoltán vezetése alatt.

Ki ne akarna Magyar Kupa-döntőbe jutott együttes kispadján ülni? Adódik a kérdés. Mert Aczél Zoltán irányításával a 2008/2009-es Magyar Kupa-sorozatban a Siófok egészen az elődöntőig menetelt úgy, hogy közben a Debrecent is búcsúztatta. A visszavágó utolsó minutumáig volt esélye a sárga-kékeknek a hosszabbítás kivívására. Érthetetlen és egyben megmagyarázhatatlan döntés lett volna bárki részéről, hogy szándékosan nem akart volna bejutni a döntőbe. Ugyancsak életszerűtlen, hogy 2–1-es siófoki vezetésnél miként avatkozhatott volna közbe épp a vezetőedző… Ráadásul, aki ismeri Aczél Zoltánt, pontosan tudja róla, hogy mennyire nyerő típusú ember, és e tulajdonsága szinte kivétel nélkül átragadt játékosaira – ezt eredményei bizonyítják.

A vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására. Ez az állítás egyszerűen nem felel meg a valóságnak, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elveszítette volna azokat, úgy pontazonosság miatt – mivel több győztes mérkőzése lett volna a sárga-kékeknek – a Siófok maradt volna benn az NB/I-ben. A ZTE elleni bajnoki meccs előtt tehát volt valós esélye a gárdának a bennmaradásra! Az ominózus mérkőzésen vezetést is szerzett a Balaton-parti gárda, éppen Horváth Gábor góljával… A vége 5–3-as vereség lett, ám azt meg kell jegyezni, hogy a zalaiak a 3. helyre hajtottak, tehát extrán motiváltak voltak.

És a pénzügyekről egy mondat: a Siófoknál Aczél Zoltán egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna. Volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást. A tréner tehát emiatt is ellenérdekelt volt abban, hogy a csapat búcsúzzon a legmagasabb osztálytól.

Az érveket még hosszasan lehetne sorolni, ám aki ismeri Aczél Zoltánt, pontosan tudja, hogy az ellene felhozott vádak nem állhatnak meg.

 

Budapest, 2011. december 2.

 

Az utolsó blogbejegyzés…

 

Üdvözöllek benneteket!

Az elmúlt napokban olyan támadások értek minket, amelyekre reagálnom kell, meg kell védenem magam és a szakmai stábot. Nem magyarázkodom, hiszen tény: a felelősség a miénk, az mindig a szakmai stábot terheli. Mi visszük a balhét, ugyanakkor vallom: alapvető információk hiányában nem elegáns dolog furcsa kijelentéseket tenni.

Belabo sporttársat nagyon várom az egyik edzésünkre, remélem, arccal is felvállalja a véleményét. Több felvetése is volt. Annyit azonban közölnék, hogy a 3. Félidőben egyszer voltam a szurkolókkal, akkor is vesztes meccs után, tehát nem a sikerben fürdőztem. Ami a rutinos játékosokkal kapcsolatos megjegyzését illeti. Emlékeztetném rá, hogy tavaly a Vidi ellen Kenő a kispadon kezdett, mert nem volt megfelelő edzettségi állapotban. Nagyon magas szinten nem foglalkozom azzal, hogy ki a rutinos, és ki a fiatal focista. Egy számít, ez pedig az elvégzett edzésmunka.

Igen ám, de tavaly volt egy Oross Marcim és egy Fodrekem, akik megoldották a feladatot. Most pedig a Győr ellen egy, azaz egy támadó volt a keretben. Akkor most miről beszélünk?

Aztán Bence kiállításával kapcsolatban is megkaptam, hogy miért nem cseréltem. A válaszom roppant egyszerű: Molnár Balázs megsérült, cserét kért még szünet előtt. Schimmer Szabi ugyanezt tette a szünetben. Kettő változtatás így elszállt. Pályán küzdött a 30 százalékos erővel harcoló Korolovszky Gábor, aki bármelyik pillanatban begörcsölhetett volna. Ha lehozom Bencét a szünetben, és bejön Koró görcse, akkor elcseréltem magam, és 10-en maradunk a pályán.

De nem vagyunk hülyék, mi is láttuk, mi a helyzet. nyomatékosan felhívtuk Iszlai Bence figyelmét arra, hogy szedje össze magát, és kerülje a felesleges faultokat… De ha nem tudok cserélni, akkor mit tegyek?

A meccs után Székely Tibivel arról beszélgettünk hazaúton, hogy Siposra, Iszlaira, Molnárra, Schimmerre és Orossra nem számíthatunk a következő meccsen. Ez öt hiányzó… Persze, lehet mondani, hogy nyúljak bátrabban a fiatalokhoz, de itt halkan megjegyeznék egy apró tényt. Soproni VSE-Haladás II  3-1. Az NB/III-ból feljutott csapat, ahol a 42 éves Lazics futballozik, elverte a fiataljainkat…

Összességében azonban bízom a játékosaimban. Ha nem tenném, akkor már nem lennénk itt. Nem mondunk fel, és butaság azt feltételezni, hogy a pénz miatt maradunk. Fontosabb az egészség, a család és a HALADÁS a pénznél. Ha majd eljön a pillanat, és úgy látjuk, hogy nem bízunk a csapatban, és nem tudunk örömet szerezni a drukkereknek, magunktól megyünk el.

Most azonban nem így látjuk a dolgot. Dolgozunk tovább!

Hajrá Hali!

Sokat beszélgettünk…

 

Üdvözöllek benneteket!

A héten sokat beszélgettünk a fiúkkal, szükség is volt erre, ugyanis a bajnokság első hazai meccsére készülünk.

A pécsi vereséget átrágtuk már, kielemeztük a hibákat, de kiemeltük az erősségeket is, hiszen abból sem volt hiány. A srácok csodálatosan dolgoztak az edzéseken, pörögtek rendesen, Székely Tibi barátommal és kollégámmal épp megállapítottuk: nem firkáltak a fiúk, de hogy miként rajzolnak majd szombaton, az majd csak akkor derül ki…

A mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektettünk, ugyanis mindenkiben máshogyan csapódik le az első hazai bajnokira való ráhangolódás. Voltak egyéni elbeszélgetések is, a játékosok partnerek voltak, nagyon bízom benne, hogy görcs nélkül futballoznak majd szombaton.

Kielemeztük a Honvédot, sokat dumáltunk a fővárosiak elleni mérkőzésről, azt hiszem alaposan feltérképeztük őket. Most már csak az elméletet kell a gyakorlatban alkalmazni.

Tavaly szenzációsan szerepeltünk a Rohonci úton, most látatlanban kiegyeznék egy 9-1-1-es hazai mutatóval. Magasra tettük a mércét, annyi bizonyos. Ám, mint a Pécs elleni meccs után is jeleztem, az idei esztendő nehezebb lesz mindannyiunknak.

Új igazolásról nem tudok, ennyien vagyunk, dolgozunk becsülettel, aztán meglátjuk, mire leszünk képesek.

Szombaton remélem, sokan kijöttök, és belehajszoljátok a csapatot a győzelembe. Számítok rátok!

Hajrá Hali!

A pécsi túra előtt

 

Üdvözöllek benneteket!

Eljött a bajnoki rajt, és azt gondolom, hogy jól sikerült a felkészülésünk. A tervezett munkát elvégeztük, szerencsére a súlyos sérülések is elkerülték a fiúkat. Koró még a tavasszal dőlt ki a sorból, Oross Marci alig épült fel az egyik sérüléséből, majd jött az újabb probléma, ezúttal a combjával bajlódik. Molnár Balázs balszerencsés balesetet szenvedett, így ő is kénytelen volt két hetet kihagyni. Összességében jó fizikai állapotban vagyunk a rajt előtt, megfelelő az erőállapotunk.
Ami az átigazolási szezont illeti: sajnálom Lengyel Dani és Branislav Fodrek távozását, mindkettőjükre számítottam volna. A legjobb hír az volt, hogy Nagy I. Gábort sikerült visszahoznunk. Nálam Gabi alapember, fontos szerepet szánok neki.
Az ellenfélnél a tulajdonos mélyen belenyúlt a pénztárcába, sok légióssal és magyar futballistával erősítettek. Szerintem nem lesznek kiesési gondjaik, jól igazoltak. Az elmúlt szezon utolsó bajnokiján megnéztük őket Szigetszentmiklóson, emellett a legutóbbi edzőmeccsüket Jakab Csabi tekintette meg, és ő elemezte ki a játékrendszerüket. Róluk nem is akarok többet mondani, nem akarom felfedni a kártyáinkat.
Szóval kezdődik a bajnokság, újabb hosszú szezonnak vágunk neki együtt. Reményeim szerint újra sikeresek leszünk.
Akkor irány Pécs!

Hajrá Hali!

A fiatalokról…

Üdvözöllek benneteket!

Az elmúlt hetekben, napokban több kérdést is intéztetek felém, ezek egy részére szívesen válaszolok. De van olyan téma, nevezetesen az átigazolással kapcsolatos ügy, amelyben nem én vagyok a kompetens. Tudjátok jól, hogy mindig szívesen állok a rendelkezésetekre, de ebben a kérdésben nem gondolom, hogy nekem kellene válaszokat adnom. Persze, megvan a véleményem, de ez most nem fontos. A szakmai stáb feladata az, hogy az adott keretből kihozza a legtöbbet.

Felvetődött ugyancsak a napokban, hogy mi lesz az akadémistákkal? Tervezzük-e őket beépíteni a nagycsapatba? A válaszom a következő: nagyon sok fiatal került fel az első keretbe. Őket Székely Tibivel, Jagodics Zolival és Jakab Csabival folyamatosan figyeljük. Az már a mi döntésünk lesz, hogy megállapítsuk egy futballistáról: maradjon az NB/I-es keretben, vagy nem üti meg azt a mércét, esetleg nem is tudja majd a későbbiekben sem. Ez a mi szakmai stábunknak a döntése, ezért a felelősség is a miénk.

Salfai úr felvetésére a következő lenne a válaszom: mi, a stáb tagjai, minden nap úgy kelünk fel, hogy bizonyítsunk a szombathelyieknek, saját magunknak, a drukkereknek. Azt gondolom, hogy a tavalyi év alapján már letettünk annyit az asztalra, hogy a szakmai értékítéletünket nem kell megkérdőjelezni. Az akadémisták felkészítéséért pedig az akadémián dolgozó edzők a felelősek.

Elhangzott a kérdés: Horváth Detre a nagycsapat tagja lesz-e majd az idei szezonban? Detre nagy tehetség, de egyelőre nem gondoljuk, hogy alkalmas lenne Sluka, Nagy I. Gábor, vagy Schimmer pótlására. Az NB/III-as együtteshez kerül, ahol aztán majd bizonyíthat, és ha teljesítménye olyan lesz, akkor nyitva áll előtte majd az öltözőnk ajtaja.

Mert vegyük például Kovács “Kokó” Istvánt, a tehetséges focistánkat, aki tavaly tulajdonképpen használhatatlan volt, mert hol sérüléssel küszködött, hol a válogatottal volt. Aztán a felkészülést velünk kezdte meg, és mentálisan akkorát fejlődött a srác, hogy például a Király Kupán mind a két meccset végigfutballozta. Szemléletváltozáson ment keresztül, látja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a Haladásban szerepeljen. Keresi a párharcokat, alázatosan küzd, az edzésmunkája példaértékű. Jó úton jár.

Tehát nincs lehetetlen, minket, a stáb tagjait az eredmények minősítenek majd. A döntés a miénk, de ennek megfelelően a felelősség is.

Sziasztok!